Diagonális Támasz és Ellenállás

Diagonális Támasz és Ellenállás

A trendvonal tulajdonképpen átlós támasz és ellenállás. Ugyanúgy kell megállapítani és felrajzolni őket, mint a vízszintes támasz és ellenállást. Emelkedő trend esetén két mélypontot kell összekötni a trendvonal felrajzolásához, csökkenő trend esetén pedig két csúcsot. Két pont szükséges egy trendvonalhoz, de a harmadik érintés megerősíti. Ezután már egy biztos átlós S/R (támasz/ellenállás) szintünk van.

Tehát arra kell emlékeznünk, hogy csökkenő trendben a csúcsokat kössük össze, emelkedő trendben pedig a mélypontokat. Az alábbi kép segíti a jobb megértést:

diagonális támasz és ellenállás

 

Mint látható, az ár többször megérintette a trendvonalat és minden alkalommal, amikor ezt tette, új csúcsok felé indult. A harmadik érintés után lett egy megerősített trendvonalunk. Meg lehet kereskedni a második érintést is, de az kockázatosabb.

Az alábbi kép a csökkenő trendvonalat mutatja. Ugyanezek az elvek érvényesek a csökkenő trendre, csak a csúcsokat kötjük össze.

diagonális támasz és ellenállás

 

Még egy fontos dolog a trendvonalakkal kapcsolatban, hogy minél meredekebbek, annál valószínűbb, hogy megtörnek. Mindig keressük a nem túl meredek vonalakat, azok megbízhatóbbak.

A piac soha nem fog alkalmazkodni a trendvonalhoz. Ha nem tudja pontosan megrajzolni, ne rajzolja meg, mert az nem lesz érvényes, és nem segít abban, hogy jó kereskedési döntéseket hozzon.

Emelkedő trendben akkor vásároljunk, ha az ár érinti a megerősített trendvonalat és csökkenő trendben akkor adjunk el, ha az ár érinti a megerősített trendvonalat, ügyelve arra, hogy, akárcsak vízszintes S/R esetén, a trendvonal megtörhet és az ár végül keresztül is mehet rajta.

Az átlós támasz egy másik formája az úgynevezett csatorna. Ez úgy készül, hogy miután megrajzoltuk a trendvonalat, az ár másik oldalán párhuzamos vonalat húzunk. A képen ábrázoljuk is:

diagonális támasz és ellenállás

Mint látható, a csatorna felső része diagonális ellenállásként szolgál, és az alsó része diagonális támasz. Általában emelkedő trend esetén a csatorna tetején érdemes eladni, és az alján érdemes vásárolni.

A trendvonalak a technikai elemzés egyik legegyszerűbb és legkevésbé használt módját jelentik. Van egy hátrányuk: szubjektívek. Különböző emberek különbözőképpen rajzolhatják fel a trendvonalat. Ezért egy trendvonal még nem tesz traderré. Sokkal több dolgot kell figyelembe venni, amikor megpróbáljuk megjósolni, merre fog az ár menni, mindenesetre a trendvonal hatékony eszköz, és minden törekvő kereskedőnek meg kell tanulnia felrajzolni őket a grafikonokra.

A következő cikkben a dinamikus támasz és ellenállásról fogunk beszélni, és szeretni fogja őket, mert … magukat rajzolják fel.

Vélemény, hozzászólás?