Aranystandard és a fiat fizetőeszköz kifejezések sokaknak nem mond semmit. Közgazdásznak vagy pénzügyi szakirányú egyetemistának kell lenni ahhoz, hogy találkozhasson ezen kifejezésekkel az ember. Pedig volt idő, nem is olyan rég, mikor e két kifejezés mindennapi beszédtéma volt és nem csak gazdasági körökben.
Megszokottá vált, hogy nagyobb gazdasági válság és pénzpiaci esemény során pár elemző leporolja a gazdaságtörténeti könyveket és feleleveníti azokat a korokat, mikor a fizetőeszközeink valós értéke volt. Azokban a korokban az aranystandard volt a norma.
Aranystandard Története
Aranystandard
Az első világháború kitöréséig a legtöbb nemzetállam aranystandard rendszerben rögzítette fizetőeszköze értékét: azt jelentette, hogy rögzített árfolyamon lehetett a fizetőeszközöket és aranyat átváltani. Az aranystandard egyrészt gazdasági biztonságot nyújtott a nemzeteknek másrészt legelőször az emberiség történelmében hivatalos árfolyamokat garantált a kereskedő nemzeteknek. A probléma az aranystandard monetáris rendszerrel már a legelején nyilvánvaló volt: minden egyes kibocsátott bankjegy, érme, számla mögött valós aranyrúdnak kelllett állnia, amelyet nehéz volt a nemzetgazdaságoknak fenntartani a felgyorsult világkereskedelemi és gazdasági növekedési környezetben (egyszerűen nem állt rendelkezésre elegendő arany).
Az aranystandard a XVII. században kezdett el kialakulni de 1821-ig kellett várni, amíg az első állam, Nagy-Britannia, hivatalosan is elfogadta. Az első világháború kitörésével a megnövekedett katonai kiadások következtében az aranystandard felfüggesztésre került. A háború után, ahelyett, hogy a nemzetek újra bevezették volna az aranystandardot inkább áttértek a fiat pénzrendszerre.
Az aranystandard számos pozitív tulajdonsággal rendelkezik, mint például a megnövekedett gazdasági stabilitás és piaci kiszámíthatóság. Azonban súlyos hátulütője, hogy az aranystandard rendszer túlzottan merev (mivel egy véges mennyiségben rendelkezésre álló nemesfémen alapul) a modern kor gyorsan változó, sokszor kiszámíthatatlan piaci igényeihez. A második világháború után megpróbálkoztak a feltámasztásával, de a Nixon adminisztráció végképp elvetette az ötletet.
Napjainkban
A fiat pénz a modern pénzügyi rendszer alapja. A pénznek nincs tényleges áruban, nemesfémben kifejezhető valós értéke a szabadpiaci keresleti/kínálati arányán kívül. Értéke az emberek fizetőeszközbe vetett hitén alapszik és amíg az emberek értéket kapcsolnak a fizetőeszköz mögé, használatban marad. Ha ez a pénz értékébe vetett hit és bizalom meginog (hiperinfláció jelensége) vagy akár teljes mértékben eltűnik értéke nem lesz több mint a papír, amelyre nyomtatva lett.
Az aranystandard rendszerrel összehasonlítva a fiat pénzrendszer sokkal praktikusabb de a megbízhatósága továbbra is óriási probléma. Ezért van az, hogy sok kereskedő kemény valuta helyett árukkal és nemesfémekkel kereskedik. Az aranystandard 1880 és 1914 között létezett hivatalosan míg a fiat pénzrendszerről kisebb megszakítással az első világháború kitörése óta beszélünk. A fiat pénzrendszer nagyobb mozgásteret biztosít a nemzetgazdaságoknak mint valaha de egyben növeli a túlköltekezés és a költségvetési nemtörödömséget is pontosan azért, mert nincs rögzítve semmilyen értékkel rendelkező anyagi eszközhöz.
Konklúzió
Az aranystandard korlátozó természete jelentette a vesztét, mivel nem tudott lépést tartani a megnövekedett gazdasági igényekkel, változásokkal. Ennek ellénere sok történész és közgazdász nosztalgiával gondol vissza az aranystandard érájára biztonságossága miatt. Az aranystandard visszatérése nem valószínű, de nem zárható ki teljes mértékben. A fiat pénz elterjedtsége ellenére a pénznek önmagában nincs értéke és pontosan ez a gyengéje fogja okozni a fiat pénzrendszer bukását (ha valaha is bekövetkezik).